Előadás-sorozat Dunaszerdahelyen

Állandó időpontú téli ünnepek

ADVENT

Négyhetes szent idő András napja (nov. 30.) és karácsony (dec. 25.) között. Az előkészület, a várakozás és a reménykedés ideje, amelyet régen böjttel is megszenteltek. Ezért a szegedi és a tápai öregek kisbűt, illetve ádventbűt néven is emlegetik.

Elsősorban szerdán és pénteken tartottak szigorú böjtöt, szombaton pedig a húsételektől tartózkodtak. Akárcsak a nagyböjtben, advent idején sem tartottak lakodalmakat és zajos mulatságokat. Csak a disznótorok jelentettek némi vigasságot decemberben.

Az advent Krisztus-váró hangulatát alapvetően meghatározták a hajnali misék, amelyeket ebben az időszakban reggelente napfelkelte előtt tartott az egyház. A hajnali mise középkori magyar, illetve közép-európai liturgikus hagyomány. Él Ausztriában, Horvát-, Cseh- és Lengyelországban is. A régi magyar nyelvben nevezték angyali misének és aranyos misének is. A különleges időpontban tartott istentisztelet, a korai harangozás, a sötét reggelek sejtelmes izgalma a magyar katolikus nép különleges élményévé tették a hajnali misét. Varázscselekedetek, különösen szerelmi varázslások sokasága fűződik hozzá.

Jórészt adventhez kötődik a betlehemezés szokása. Az advent utolsó kilenc napjának jellegzetes újkori népi ájtatossága a szálláskeresés, más néven: Szent Család-járás, Szent Család-kilenced (Barna 1985b: 748–751).

 

SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS, DECEMBER 8.

Göcseji neve: Földtiltó Boldogasszony vagy Eketiltó Boldogasszony.

A mezőkövesdi matyó summások és cselédek, akik nyáron munkájuk miatt nem mehettek szentbúcsúba, ezen a napon zarándokoltak el Mátraverebélyre. Hajadonfővel és gyalog tették meg a hosszú utat.

 

KARÁCSONY, DECEMBER 25.

A 4. századtól Krisztus születésének ünnepe. Különös hangulatú hajnali istentisztelete a pásztorok miséje. Az ünnep nagy hagyományvilága a néphitről és a népszokásról írt fejezetben olvasható.

 

ISTVÁN, DECEMBER 26.

Karácsony másnapja. Az egyház első vértanújának ünnepe. Még nem tisztázott okok miatt István vértanú Európa német tájain a lovak védőszentje volt. Ezzel függnek össze a lovakkal kapcsolatos e napi szokások, például a vitnyédi lójáratás, valamint a magyar egyház újkori liturgiájából már kikopott lóáldás, istállóáldás és takarmányáldás.

Elsősorban e naphoz kapcsolódik a regölés szokása.

 

JÁNOS, DECEMBER 27.

János apostol és evangélista ünnepe. A borszentelés napja. Szent János ünnepén, különösen a szőlőtermesztő vidékeken, minden család vitt bort a templomba. E borokat a pap megáldotta. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy a szentelt bort kis adagokban beleöntötték a hordókba. Ezáltal a következő évre is jó bortermést reméltek. A szentelt bort használták gyógyításra is, különösen fülfájás esetén.

A borszentelés néhol almaszenteléssel is párosult. Általában a karácsonyi asztalra tett almát vitték el a templomba szenteltetni a borral együtt. A szentelt almát használták torokfájás és állatbetegségek ellen is. A Bácskában előfordult János-napi kalácsszentelés is.

János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, áldás, áldomás, amely Nyugat-Európában már a 11. százaiban föltűnt. A 12. században már itták búcsúzkodásnál, csatába induláskor. Itatták halálraítéltekkel is. A szokás premontrei közvetítéssel Magyarországon is meghonosodott. A 15. században már említették. A Szent János áldása énekformát is ölthetett. Énekelték halotti toron, új ház felszentelésekor, házi ájtatosságok végeztével az elszéledés előtt, búcsúbeli keresztelkedéskor stb.

Az együtt vigadók hazamenetel előtt itták a Szent János áldását. Ez a társaság oszlásakor az utolsó ital bort jelentette. Szólássá vált az ilyenkor gyakran elhangzó felszólítás: „Igyuk meg a Szent János áldását!” „No még a Szent János áldását!” Ugyanez Szent János pohara formában is elhangzott. Már Dugonics András is megörökítette azt a szólást, amit az elmenő vendégek, vagy a házát, pincéjét bezáró gazda {7-398.} mondott: „Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is.” Az egriek megfogalmazása szerint, aki iszogatás közben az utolsó pohár előtt elment vagy lerészegedett, „nem várta meg a János áldását.”

 

APRÓSZENTEK, DECEMBER 28.

Heródes betlehemi tömeges gyermekgyilkolásának emlékünnepe. A középkori Magyarországon ezen a napon ünnepélyes gyermekkörmeneteket tartott az egyház. Az újkorra ezeknek nyomuk sem maradt. Annál maradandóbb lett az aprószentek-napi korbácsolás, mustárolás, vesszőzés, suprikálás, síbárolás. Ez a termékenységvarázsló, növekedésserkentő szokás talán azért kötődött aprószentekhez, mert a betlehemi gyermekgyilkosságban is eleven a verés képzete.

 

SZILVESZTER, DECEMBER 31.

A polgári év utolsó napja. Sok helyen: bőved estéje.

A katolikus egyház a kora esti órákban hálaadó istentiszteletet tart, amelyen a pap ismerteti többek között az elmúlt évi helyi népmozgalom adatait. Az istentisztelet neve: hálaadás, Ecsegen: óvecsernye, az istensegítsi székelyeknél: végvecsernye. Tápén bérösök vecsernyéje a neve, mivel összekapcsolódott a béresfogadással.

 

ÚJÉV, JANUÁR 1.

Régi nevén: kiskarácsony. Krisztus körülmetélésének ünnepe. Julius Caesar naptárjavítása, illetve végérvényesen a 17. század óta a polgári év kezdete. A magyar néphagyomány gazdag újévi köszöntőkben, mágikus jókívánságokban. Ezek jelentős része szakrális eredetű.

 

VÍZKERESZT, JANUÁR 6.

Az esztendő egyik ünnepekkel legjobban telezsúfolt napja. Valamikor évkezdő nap volt, és az egyház eredetileg ekkor ülte meg Jézus születésnapját. Erre a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, illetve más napokra kerültek át. A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is. E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán. A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében. {7-399.} A betlehemi csillagot követő nevezetes három bölcs király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár egykori cselekedeteinek színjátékszerű megjelenítése Nyugat-Európa-szerte hozzátartozott a középkori egyházi gyakorlathoz. A 11. században már a győri székesegyházban is előadták a csillagjátékot latinul. Az efféle játékok később kiszorultak a templomból és az egyházi liturgiából. Népszokásokká váltak. A korai időszakokban a háromkirályozás és a hasonló eredetű betlehemezés között nehezen húzható választóvonal.

A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a 19. század végén. Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben. A magyar nép többsége körében azonban az egykori játékhagyomány a 20. század elejére inkább köszöntő formában élt.

Magyarország legtöbb helységében férfiak vagy fiúk háromkirályoztak. A három főszereplő az egykori királyokat idéző jelmezben járt házról házra karácsony és vízkereszt között, esetleg csak vízkeresztkor. Egyikük kezében rugós szerkezetű csillag volt. A házban a háromkirályokról énekelve köszöntöttek, közben a csillagvivő ki-kiugrasztotta a rugós csillagot a házbeliek, különösen a gyerekek nagy örömére és csodálatára. Köszöntésükért pénzt vagy élelmet kaptak. Néhány magyar helységben, így Mogyoródon, Mezőkövesden és a kalocsai szállásokon nem férfiak, hanem lányok jártak háromkirályozni. A kalocsai szállások háromkirályai leeresztett hajjal, tiszta fehér hímzett ruhában, fejükön csillagos papírsüvegekkel jártak köszönteni. Egyikük papírcsillagot forgatott a kezében. Több évszázados epikus énekük a háromkirályok bibliai történetét eleveníti meg (Bárth 1980b).

A vízkereszthez kötődő házszentelés vagy koleda a 19. század előtt feltehetőleg országszerte gyakorolt liturgikus szokás volt. Napjainkra visszaszorult. A 20. században már csak szigetszerűen, a magyar nyelvterület déli tájain (Csíkban, Szegeden, Zalában), a ferences kolostorok szellemi környezetében élt. Természetesen virágzott a görög katolikusság körében is.

A házszentelésnek sokféle változata alakult ki. Általában elmondható, hogy a pap néhány kísérővel: kántorral, tekintélyes férfiakkal és ministráns gyerekekkel járta a falu házait. Megáldotta a házakat és a bennük lakókat. Legtöbbször elbeszélgetett a házban élő családdal. Előfordult, hogy vallásos oktatást tartott a meglátogatottaknak. A pap kísérői a házszentelés alkalmával pénz- és terményadományokat gyűjtöttek. Többnyire ilyenkor kapta meg a pap a párbért és néhány más járandóságát. Némely faluban vízkereszt után több napon át tartott a koledálás, a házak megszentelésének szokása.

A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján a délutáni órákban végezték a templomban. Sok helyen a vízzel együtt krétát is szenteltek, amellyel vízkereszt napján a gazda vagy a házszentelésre érkező pap egyik kísérője felírta a szoba ajtajára a három bölcs király nevének kezdőbetűjét és az évszámot: 19 + G + M + B + 82. A bukovinai Andrásfalván évente más-más gazda udvarán szentelt a pap vizet a falu népe számára.

Legtöbb helyen a szenteltvíz dézsákban, kádakban állt a sekrestyében vagy a templom arra alkalmas helyén. A hívek üvegekben és nagyobb edényekben is hordták haza. A szenteltvízzel meghintették a házat, a melléképületeket és a szoba belsejét. Ez talán a papi házszentelés analógiájára történt, és esetenként azt helyettesítette. Még vízkereszt napján került a szenteltvízből a gyümölcsfák tövébe és néhol a szántóföldekre is. Évközben sokféle baj elhárítására használták a szenteltvizet.

 

A KÁNAI MENYEGZŐ ÜNNEPE

A vízkereszt utáni második vasárnap. Tulajdonképpen mozgó ünnep, de mégis itt tárgyaljuk, mivel nem a húsvéthoz viszonyítva változik az időpontja, hanem aszerint, hogy a vízkereszt milyen napra esik. A liturgikus reform előtt ezen a napon a kánai menyegzőről szóló evangéliumi szakaszt olvasta fel a pap a misén. Ezt a történetet János evangélista, a szeretet apostola örökítette meg. Felidézése jól egybevágott a farsang vidám hangulatával, sőt mintegy szentesítette azt. A Kánai menyegző énekeként emlegetett hosszú epikus versezet Kájoni János kódexében bukkant föl a 17. században. Különösen a régi ferences kolostorok szellemi környezetében terjedt el. A szegedi tájon énekes asszony énekelte halotti toron a Szent János áldásával együtt. Ugyanitt lakodalmi vacsora alatt is elénekelte a násznép. Elhangzott disznótorokban is.

Az éneket a kánai menyegző ünnepén jellegzetes népi ájtatosság keretében adták elő (Manga 1946). Nagyfüged és Erk hevesi falukban a kánai menyegző vasárnapján valamilyen módos gazda nagy vacsorát és vendégfogadást rendezett. Erre meghívtak egy énekes asszonyt, aki szertartásosan előadta a kánai menyegző énekét. Közben ivásra, nótára, táncra buzdította a jelenlévőket. Az epikus ének ürügyén tulajdonképpen eljátszották a víz borrá változásának csodás történetét.

Nagycétény barsi magyar faluban a rózsafüzér-társulat ájtatos asszonyai, lány és menyecske családtagjai jöttek össze valamelyik háznál a kánai menyegző vasárnapjának estéjén, hogy evéssel, ivással és énekléssel mintegy megjelenítsék a bibliai kánai menyegzőt. Az est fénypontja a Kánai menyegző énekének eléneklése volt. Bizonyos részeinél a konyhában és az ablakok alatt hallgatózó suhancok nagyokat dobbantottak, sőt egyes részeit az asszonyok is tánclépéseket utánzó dobbantásokkal énekelték. MÁRIA ELJEGYZÉSE VAGY MÁRIA MENYEGZŐJE, JANUÁR 23.

Hagyományvilága időnként keveredik a kánai menyegző vasárnapjának jámbor szokásaival. E napon is, miként a kánai menyegző vasárnapján, általában csak jámbor közösségek, mint például az olvasótársulat és a ferences harmadrend tagjai ünnepeltek az egyik vezető tag házában. Mária menyegzőjének népi ájtatosságok formájában történő megünneplése különösen a Jászságban virágzott. Jászberényben ezen a napon a szentkúti templomban is volt ájtatosság.

A népi ájtatosságokra jellemző a jászladányi példa. A ladányi jámbor asszonyok a 20. század elején ezen a napon az egyik Mária-tisztelő asszony házában gyülekeztek össze. A tisztaszobában körülültek egy fölékesített Mária-szobrot. Énekeltek, végezték a Mária-hét öröméről szóló ájtatosságot, majd istóriát olvastak a Szűzanya eljegyzéséről. Az ájtatosság után borral és frissen sült kaláccsal lakodalmat imitáló mulatságokat tartottak. Az idősebb asszonyok összefogóztak és Mária tiszteletére táncot jártak.

 

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY, FEBRUÁR 2.

Szűz Mária tisztulásának és Jézus templomi bemutatásának ünnepe, a gyertya megszentelésének napja.

A szentelt gyertya, mint Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Középkori előzmények után az újkorban is volt rá példa, hogy a városok és falvak nagyobb mennyiségű gyertyát vásároltak, ezt Gyertyaszentelő napján a pap megszentelte, majd kiosztották a hívek vagy legalábbis az elöljáróság között. A 20. század eleji magyar paraszti gyakorlatban inkább az volt a jellemző, hogy a gyertyát maguk a hívek vitték szenteltetni Gyertyaszentelő napján a nagymisére.

Valamikor szinte minden magyar katolikus parasztházban tartottak szentelt gyertyákat, amelyek színes szalagokkal díszítve és a szentképek mellett falra akasztva meghatározták a szobák összképét, hangulatát. A szentelt gyertya felhasználásának sokfélesége a szenteltvízével vetekszik. Végigkísérte az embert a születéstől a haláláig. Az újszülött mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertyát kellett égetni, hogy a gonoszok ne tudják kicserélni. Avatás idején a fiatalasszony gyertyával a kezében járta körül az oltárt. A haldokló kezébe égő szentelt gyertyát adtak, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. A szegedi táj népének hagyománya szerint a világ végén, amikor három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya fényeskedik majd. Ezért igyekezett minden család a szentbúcsúkba díszes gyertyapárt venni, azt hét esztendőben megszentelve a szobában tartani.

 

BALÁZS, FEBRUÁR 3.

A Balázs-áldás kiszolgáltatásának napja. A szokást hívják balázsolásnak, torkoskodásnak, toroknyomásnak, gudurázásnak egyaránt. Szent Balázst régi időktől fogva úgy tisztelte a nép, mint a torokbajok csodálatos orvosát. Ezért Balázs napján a templomban a pap kiszolgáltatta a Balázs-áldást. Kereszt alakba állított két szentelt gyertyát tartott az áldásért elé járuló hívek, különösen a gyerekek torka köré. Népi fejlemény az az Apátfalván feljegyzett szokás, hogy akiket a templomban megbalázsolt a pap, megsimogatták az otthon maradottak nyakát. Ezáltal mintegy továbbadták az áldást és a torokfájás elleni védettséget.

Magyarországi fejlemény volt a Balázs-napi almaszentelés. A Balázs napján szentelt almával, amelyet Mezőkövesden balázsalmának neveztek, szintén a torokfájást gyógyították.

Meglehetősen elhalványult az emléke az egykori Balázs-napi borszentelésnek, pedig a középkorban a balázsbor is népies szentelmény volt. A Balázs-napi borszentelés szokása csak a Sárvár környéki Vámosmiskéről ismert.

Szent Balázst a nép az állatok patrónusának is tartotta és úgy vélte, hogy parancsolni tud az ég madarainak. Ezzel függ össze az a szokás, hogy Balázs napján metszett négy szál szőlővesszővel járják körül a gazdák szőlejüket. Úgy vélik, hogy ezzel Balázs megvédi termésüket a madaraktól.

A Balázs-járás néven ismert adománygyűjtő szokás középkori diákhagyomány elnépiesedett továbbélése. Első magyar nyelvű feljegyzése a 18. századból származik. Balázs napján iskolás gyerekek „ugrándozás” közepette beköszöntek a házakba, ott adománykérő {7-402.} célzatú verseket mondtak, és ételeket, pénzt gyűjtöttek a tanító számára. A 18–19. században a Balázs-járás bevétele, az ostyahordáséval és a Gergely-járáséval egyetemben, hozzátartozott a tanító alkalmi jövedelmeihez, amelyet sok helyen díjlevélben is biztosítottak neki.

 

ÁGOTA, FEBRUÁR 5.

A középkorban a tűz ellen kérték Ágota oltalmát. Később szerepét jórészt Szent Flórián vette át.

Az újkorban Magyarország több vidékén ezen a napon a templomban kenyeret szenteltek. A szentelt kenyér, szlovák hagyomány szerint, oltalmazott a tűzvésztől. Nagykőrös népe viszont úgy tartotta, hogy ha az Ágota-napi kenyeret vízre teszik, megmutatja a vízbefúlt helyét. Ez a hiedelem a nagypénteki kenyér képzetköréhez tartozik.

Elérhetőség

Magyar Múlt

+421907245215

Keresés

Küldje el e-mail címét, telefonszámát, hogy értesíteni tudjuk következő előadásunkról!

"Az anyagot én adtam,
az eszmét ismeritek,
a dicsőséget, kérlek,
keressétek!"
Kőrösi Csoma Sándor

Mátyás király bevonulása Budára - Alkotó: BAUER FERENCZ
- Méret 75 x 100 cm, olaj, vászon.

___________________________________________________________

Hunyadi Mátyás kedvelt fajtája,
a kuvasz

 
Őseinkkel a népvándorlás során jött a Kárpát-medencébe, mint a nyájak nagy testű, határozott fellépésű védelmezője. A Keszthely melletti Fenékpusztán feltárt honfoglalás kori leletben talált kutyacsontokról kiderült, hogy a mai kuvasz ősétől származnak.
 
Hunyadi Mátyás kedvelte a fajtát, udvarában hajtóvadászatokon is használták, főleg farkas és vaddisznó ellen. A 15. században fellendült a marhakereskedelem, és a hatalmas magyar szürkemarha-nyájakat kuvaszok kísérték a nyugat-európai állatvásárokra, többek között Nürnbergbe. A nyájak napi 20-25 kilométert tettek meg, s őrzésükre fáradhatatlan, mindig éber, bátor állatokra volt szükség. A hajcsárok a vásárokon nemcsak a marhákat adták el, hanem nagyon gyakran néhány kutyát is. Így előfordulhat, hogy ezek a példányok részt vettek a hasonló nyugat-európai fajták kialakulásában. A kuvaszok megbecsültségére jellemző, hogy Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben a kuvaszt mint kutyafajtát említi.

___________________________________________________________

 

© 2013-2015 - Az itt közzétett anyagok szabadon terjeszthetők!

Készíts ingyenes honlapotWebnode